PROBLÉMÁIDAT MINDENHOVÁ MAGADDAL VISZED (Balogh Béla)

Igenis, lehet erkölcsi értékek figyelembevételével élni, másokat segíteni, és ötvenéves kor utáis fájdalom nélkül ébredni.

Ki lehet gyógyulni súlyos betegségekből, meg lehet oldani évtizedek óta tartó konfliktushelyzeteket, de ahhoz, hogy a rosszul sikerült dolgoknak elejét vehessük, le kell ásnunk problémáink gyökeréhez.

Annak idején szórakozva és másokat is szórakoztatva ismételgettem Murphy törvényeit.
„Ami elromolhat, az el is romlik." „Egyszerre megy tönkre minden." „Az egymással felcserélhető alkatrészek nem azok."
Stb.
Sajnos csak később ismertem fel, hogy a gyakran ismételt és gyakran hallott kijelentések milyen kárt tudnak okozni az életemben.

Még 1987-ben, amikor sikerült Svédországba emigrálnom, úgy gondoltam, nem csupán a rám nehezedő nyomástól
szabadulok meg. Ez abból adódott, hogy idegenként kezeltek a saját szülőföldemen. Úgy véltem, a szabad kapitalista világ
lehetőségeivel élve minden más lesz az életemben. Valóban, nagyon sok minden megváltozott, de egy idő után döbbenten
ismertem fel, hogy bizonyos dolgok kísértetként követnek. Az első meglepetés az volt, hogy a menekülttáborban egy román
családdal kerültünk közös faházba, akik az otthoni mintát követve, gátlástalanul szóltak ránk, hogy „beszéljetek románul!"

Egy alkalommal eljött a táborba egy szatmári honfitársunk azzal a céllal, hogy az újonnan érkezett magyaroknak némi
útbaigazítást adjon a svédországi élettel és lehetőségekkel kapcsolatban. Az összejövetelre néhány román is bejött, és
mit ad Isten, egyikük részéről ott is elhangzott a szónoknak címzett rendreutasítás: „Beszélj románul!" Azt hittem, rosszul
hallok. Nyilván rögtön akadt, aki felvilágosította az Illetőt: nem ártana, ha megnézné a térképen, hogy éppen hol is
tartózkodik, és ezzel az eset - számunkra - mulatságos fordulatot vett, de rendkívül különösnek tűnt, hogy több ezer
kilométerre Erdélytől ugyanaz történik velem és a többiekkel, mint otthon.

Később mérnökként munkát kaptam egy nagy építkezésnél, ahol az lepett meg a legjobban, hogy
visszaköszöntek rám az ismerős arcok. Mintha korábbi munkahelyeimről „importáltak" volna embereket, oly
kísérteties hasonlóságot véltem felfedezni egyes svéd építőmunkások és az erdélyiek között.

Társadalmilag sem változott lényegében semmi, ha csak az nem, hogy új nyelvet kellett tanulni, és ezúttal nem románul,
hanem svédül beszélni magyar helyett. Itt már nem „bozgornak" (hazátlannak) neveztek, hanem csak úgy,
egyszerű gyűjtőnéven „invandrare", azaz bevándorló voltam.
A munkahelyemen is kb. ugyanaz a helyzet állt elő. Sokkal jobban és sokkal többet kellett teljesítenem, mint a
bennszülötteknek, mármint a svédeknek.
Bevallom, egy idő után elégedetlen voltam az újonnan kialakult helyzettel. Megvolt a kellő szorgalom, az igyekezet,
a megfelelő tudás és a jó nyelvtudás. Mégis, hiába igyekeztem megváltoztatni bizonyos dolgokat, valahogy
újra és újra ugyanabba a mederbe terelődött minden.

Ez idő tájt kezdett derengeni előttem, hogy az életemben valójában a saját gondolataim teremtő ereje dolgozik. De nem csupán a tudatos gondolatoké! Ha csak az lenne, amit tudatosan
gondolok, akkor remekül menne minden. Ott vannak azonban azok a mélytudatban, tudatalattiban, tudatfölöttiben - bárhogyan is nevezném, a nem tudatos gondolkodás részeit -
azok a régi elvárások, hitek, beidegződések, amelyek látszólag sokkal nagyobb erővel dolgoznak, és a tudatos szándékot és gondolatot újra és újra „felülírják".

Elgondolkodtam arról, hogy valójában az egész szervezetem működése is olyan irányítás alatt történik, amelyről jóformán fogalmam sincs.
Lélegzem, ver a szívem, megtörténik a bonyolult anyagcsere, és minden pontosan oda kerül, ahová kerülnie kell, miközben én ebben a folyamatban tudatosan nem is veszek részt.

De mi van akkor, ha ugyanilyen precízen és pontosan hajtok végre más belső utasításokat, amelyek a nevelés, a társadalmi környezet, a média és a reklámok hatására
épülhettek be a nem tudatos gondolkodásomba?

És ha beépültek, hogy lehetne ezeket felismerni és megszabadulni tőlük?

Sokáig töprengtem, amíg rájöttem: ha vannak bennem ilyen „programok", amelyek bizonyos élethelyzetekben átveszik az irányítást a tudatos gondolkodás fölött, és ezek a
programok nem tudatosak, akkor semmi esélyem arra, hogy felismerjem őket. Talán pszichológus segítségével és sok idő ráfordításával el lehetne érni bizonyos részeredményeket, de
átfogóan, minden részletre kiterjedően feltérképezni a tudatalattit lehetetlen.
Aztán felmerült bennem a lehetséges megoldás:

Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata