2012. február 10., péntek

Tibeti 5 jógagyakorlat 5+1 (A 6. gyakorlat a különálló rítus)

Tibeti jógagyakorlatok 6.
A hatodik rítus különálló egység. A fiatalság forrása első kötetében is a másik öt rítustól elválasztva tárgyalják.
A hatodik rítus feltétele a szexuális önmegtartóztatás, amely lehetőség a jelentősen fiatalosabb külső megszerzésére. A magyarázat az, hogy az életenergia, amely rendes körülmények között a szexualitáson keresztül mutatkozik meg, e rítus segítségével a test más energiaközpontjai felé áramlik. Bradford ezredes különbséget tesz a nyugati szerzetesi hagyomány (amely arra összpontosít, hogy elfojtsa ezeket az ösztönöket) és a szexuális energia keleti felfogása között. Ez utóbbi szerint a nemi energia másfelé irányítható és átalakítható magasabb rendű célok elérése érdekében. (A hatodik rítusról bővebben szóltunk a 4. fejezetben). Azok számára, akik elindultak a lelki úton, nem rendhagyó dolog a cölibátus, az önmegtartóztatás. A jógában gyakran alkalmazzák a szexuális megtartóztatást az energia megőrzéséért. Mások úgy tekintenek a szexuális ösztönök átirányítására, mint ami előmozdítja a szellemi fejlődést. Olyan választás ez, amely kiragad egyeseket az emberi élet rendes menetéből és ez az egyik módja annak, hogy a mindennapi életben a figyelem a világi dolgoktól a lelkiek felé irányuljon.

Bár az ezredesnek azt mondták Tibetben, hogy a hatodik rítus gyakorlásához teljes önmegtartóztatásra volt szükség, én ebben nem vagyok annyira biztos. Nem mindegyik tibeti buddhista szekta követeli meg a szexuális önmegtartóztatást. Saját tapasztalatom alapján úgy gondolom, hogy lehet alkalmazni a hatodik rítus mögötti eszméket és a rítust lehet arra használni, hogy teremtő, új módon értékesítsük a szexuális energiát akkor is, ha a rítust végző nem él tökéletesen szűzi életet. Sok emberben alkalmanként túlteng a szexuális energia vagy akkor is dúlnak benne a szexuális vágyak, amikor nincs senki, akivel ezt megoszthatná. Ez az energia megmutatkozhat idegességben, aggodalomban, szorongásban és kifejeződhet abban, hogy az illető túl sokat eszik vagy nyugtalanul mocorog, fészkelődik. A hatodik rítus végzése egészséges, kiegyensúlyozott módon szabadít meg ettől a feszültségtől. A rítus elvégzése után lazábbnak érezzük magunkat és természetesen a gyakorlat jelentős fiatalító hatással is rendelkezik. Szerintem felhasználhatjuk a szexuális energiát, hogy azzal más célokat érjünk el, életünk más területeire irányítsuk erőinket. A hatodik rítus ilyen módon hat a szexuális energiára. Így hát ha nem is kívánunk teljes cölibátusban élni, azért hatékonyan alkalmazhatjuk a hatodik rítust. Csak akkor végezzük, ha erős szexuális késztetést érzünk, amely valamilyen okból kielégíthetetlen vagy ha szexuális energiafeleslegünk van.

Kiinduló testhelyzet
  • Álljunk kisterpeszbe, talpunk szilárdan a talajon, a kar a test mellett
A gyakorlat
  • Lassan fújjuk ki a levegőt, közben döntsük előre a törzsünket és támaszkodjunk tenyerünkkel a térdünkre. Addig fújjuk ki a levegőt, amíg teljesen ki nem ürítjük a tüdőnket.
  • Egyenesedjünk fel. Tegyük kezünket a csípőnkre és nyomjuk lefelé. Ezáltal a vállunk fel fog emelkedni. E mozgás erejének a kulcsa abban áll, hogy miközben a váll megemelkedik, be kell húzni a hasunkat és a lehetőség szerint kidomborítani a mellünket. Mindezt belégzés nélkül kell csinálni. Éppen ez az, ami átirányítja az energiát más központok felé. Addig maradjunk így, amíg csak bírunk.
  • Ha már muszáj levegőt venni, az orron át lélegezzünk be. Ha érezzük, hogy megtelt a tüdőnk, szájon át fújjuk ki a levegőt. Kilégzéskor engedjük ki az addig behúzott hasat, lazítsuk el a vállat és engedjük el a csípőnket, a kar lógjon a test mellett.
  • Lélegezzünk többször az orrunkon át. Ezzel fejezzük be a rítus első elvégzését. Ezt a rítust csak 2-3-szor szabad ismételni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése